Mindennapi kenyér - 2010

E-mail Nyomtatás PDF

Nem csak testünket, hanem lelkünket is táplálnunk kell. Úgy ahogy testünket napi rendszerességgel tápláljuk, hasonlóképpen igényli lelkünk is a menyei táplálékot, azokat az igazságokat, amelyek örök érvényüek és amelyekben életet megváltoztató erő van. Aki igazán Isten gyermeke az ragaszkodik Istenhez és törekszik az ő akarata szerint élni. Akaratát pedig a Szentírásból ismerhetjük meg, a fórum segítségével pedig megoszthatjuk Istentől kapott üzeneteinket, építő gondolatainkat, vagy megválaszolatlan kérdéseinket! Bátorítok minden fiatalt, hogy olvassa velünk együtt Isten igéjét és az alábbiakban felsorolunk egy néhány érvet a vezérfonal szerkesztőjétől, Robert Murray M'Cheyne-től

Melyek az előnyei a Mindennapi Kenyér szerint való Biblia olvasásnak?

  1. Egy évi kitartással és rendszerességgel átolvassuk a teljes Bibliát. Ha követjük a Mindennapi Kenyér által felvázolt olvasási tervet, akkor az Ószövetséget egyszer, az Újszövetséget és a Zsoltárok könyvét pedig kétszer olvassuk el. Attól tartok, hogy nagyon sokan nem olvastátok egyszer sem végig az egész Bibliát, holott minden könyve és része egyformán Istentől ihletett. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített”. Ha kihagyunk bizonyos részeket ebből a szent könyvből, akkor hiányos és nem teljes keresztyének leszünk.

  2. Az időnket nem fogjuk arra pazarolni, hogy azt döntögessük, melyik részt válasszuk az olvasásra. A hivők sokszor tanácstalanok abban a döntésben, hogy egy hegyláncon milyen irányba irányítsák a lépteiket. Ebben az esetben, ez a kérdés nagyon egyszerű módon lesz megoldva.

  3. Az igazi keresztyén szeretet és egység köteléke egyre erősebbé válik idővel. Gyakran gondolunk majd azokra a kedves testvéreinkre az Úrban, akikkel együtt haladunk és összetartunk az Ige olvasásában. Együtt fogunk imádkozni ugyanazokért az ígéretekért, sírni ugyanazon vallomások miatt, ugyanazok az énekek által dicsőítjük Istent, miközben az örök életre vezető Ige szavaival fogunk táplálkozni mindannyian.

  4. A napfelkeltét hadd előzze meg a személyes csendességünk, amit Isten jelenlétében töltünk. Hadd legyen Isten szava az első számunkra, amit már korán reggel készek vagyunk meghallani. Válasszunk magunknak két-három sokatmondó igeverset a napra, jegyezzük meg ezeket és imádkozzunk minden egyes soráért és szaváért.

Forrás:

Fordította: ivy


Az egész évi beosztás letölthető itt pdf formátumban.

Már eltelt több, mint az év fele és egyre több könyvet végigolvastunk a Bibliából! Ne add fel! Csak így tovább!
Nem csodás, hogy Isten igéje mennyi kincset tartalmaz?

A fórumon arról is megtudhatsz többet, hogy Hol is tartunk? :)



1 Sámuel 29-30
1 Korintusi 10
Ezékiel 8
Zsoltárok 46-47



1 Sámuel 31
1 Korintusi 11
Ezékiel 9
Zsoltárok 48



2 Sámuel 1
1 Korintusi 12
Ezékiel 10
Zsoltárok 49



2 Sámuel 2
1 Korintusi 13
Ezékiel 11
Zsoltárok 50



2 Sámuel 3
1 Korintusi 14
Ezékiel 12
Zsoltárok 51



2 Sámuel 4-5
1 Korintusi 15
Ezékiel 13
Zsoltárok 52-54



2 Sámuel 6
1 Korintusi 16
Ezékiel 14
Zsoltárok 55


35. hét (2.)
Szeptember 1., Szerda: 1 Sámuel 25 , 1 Korintusi 6 , Ezékiel 4 , Zsoltárok 40-41
Szeptember 2., Csütörtök: 1 Sámuel 26 , 1 Korintusi 7 , Ezékiel 5 , Zsoltárok 42-43
Szeptember 3., Péntek: 1 Sámuel 27 , 1 Korintusi 8 , Ezékiel 6 , Zsoltárok 44
Szeptember 4., Szombat: 1 Sámuel 28 , 1 Korintusi 9 , Ezékiel 7 , Zsoltárok 45


31. hét
Augusztus 1., Vasárnap: Birák 15 , Apostolok 19 , Jeremiás 28 , Márk 14
Augusztus 2., Hétfő: Birák 16 , Apostolok 20 , Jeremiás 29 , Márk 15
Augusztus 3., Kedd: Birák 17 , Apostolok 21 , Jeremiás 30-31 , Márk 16
Augusztus 4., Szerda: Birák 18 , Apostolok 22 , Jeremiás 32 , Zsoltárok 1-2
Augusztus 5., Csütörtök: Birák 19 , Apostolok 23 , Jeremiás 33 , Zsoltárok 3-4
Augusztus 6., Péntek: Birák 20 , Apostolok 24 , Jeremiás 34 , Zsoltárok 5-6
Augusztus 7., Szombat: Birák 21 , Apostolok 25 , Jeremiás 35 , Zsoltárok 7-8

32. hét
Augusztus 8., Vasárnap: Ruth 1 , Apostolok 26 , Jeremiás 36 és 45 , Zsoltárok 9
Augusztus 9., Hétfő: Ruth 2 , Apostolok 27 , Jeremiás 37 , Zsoltárok 10
Augusztus 10., Kedd: Ruth 3-4 , Apostolok 28 , Jeremiás 38 , Zsoltárok 11-12
Augusztus 11., Szerda: 1 Sámuel 1 , Rómaiakhoz 1 , Jeremiás 39 , Zsoltárok 13-14
Augusztus 12., Csütörtök: 1 Sámuel 2 , Rómaiakhoz 2 , Jeremiás 40 , Zsoltárok 15-16
Augusztus 13., Péntek: 1 Sámuel 3 , Rómaiakhoz 3 , Jeremiás 41 , Zsoltárok 17
Augusztus 14., Szombat: 1 Sámuel 4 , Rómaiakhoz 4 , Jeremiás 42 , Zsoltárok 18

33. hét
Augusztus 15., Vasárnap: 1 Sámuel 5-6 , Rómaiakhoz 5 ,Jeremiás 43 ,Zsoltárok 19
Augusztus 16., Hétfő: 1 Sámuel 7-8 , Rómaiakhoz 6 , Jeremiás 44 , Zsoltárok 20-21
Augusztus 17., Kedd: 1 Sámuel 9 , Rómaiakhoz 7 , Jeremiás 46 , Zsoltárok 22
Augusztus 18., Szerda: 1 Sámuel 10 , Rómaiakhoz 8 , Jeremiás 47 , Zsoltárok 23-24
Augusztus 19., Csütörtök: 1 Sámuel 11 , Rómaiakhoz 9 , Jeremiás 48 , Zsoltárok 25
Augusztus 20., Péntek: 1 Sámuel 12 , Rómaiakhoz 10 , Jeremiás 49 , Zsoltárok 26-27
Augusztus 21., Szombat: 1 Sámuel 13 , Rómaiakhoz 11 , Jeremiás 50 , Zsoltárok 28-29

34. hét
Augusztus 22., Vasárnap: 1 Sámuel 14 , Rómaiakhoz 12 , Jeremiás 51 , Zsoltárok 30
Augusztus 23., Hétfő: 1 Sámuel 15 , Rómaiakhoz 13 , Jeremiás 52 , Zsoltárok 31
Augusztus 24., Kedd: 1 Sámuel 16 , Rómaiakhoz 14 , Jeremiás sir 1 , Zsoltárok 32
Augusztus 25., Szerda: 1 Sámuel 17 , Rómaiakhoz 15 , Jeremiás sir 2 , Zsoltárok 33
Augusztus 26., Csütörtök: 1 Sámuel 18 , Rómaiakhoz 16 , Jeremiás sir 3 , Zsoltárok 34
Augusztus 27., Péntek: 1 Sámuel 19 , 1 Korintusi 1 , Jeremiás sir 4 , Zsoltárok 35
Augusztus 28., Szombat: 1 Sámuel 20 , 1 Korintusi 2 , Jeremiás sir 5 , Zsoltárok 36

35. hét (1.)
Augusztus 29., Vasárnap: 1 Sámuel 21-22 , 1 Korintusi 3 , Ezékiel 1 , Zsoltárok 37
Augusztus 30., Hétfő: 1 Sámuel 23 , 1 Korintusi 4 , Ezékiel 2 , Zsoltárok 38
Augusztus 31., Kedd: 1 Sámuel 24 , 1 Korintusi 5 , Ezékiel 3 , Zsoltárok 39




J Ú L I U S

26. hét (2.)
Július 1., Csütörtök: Józsué 3, Zsoltárok 126-128, Ézsaiás 63, Máté 11
Július 2., Péntek: Józsué 4, Zsoltárok 129-131, Ézsaiás 64, Máté 12
Július 3., Szombat: Józsué 5-6:5, Zsoltárok 132-134, Ézsaiás 65, Máté 13

27. hét
Július 4., Vasárnap: Józsué 6:6-27, Zsoltárok 135-136, Ézsaiás 66, Máté 14
Július 5., Hétfő: Józsué 7, Zsoltárok 137-138, Jeremiás 1, Máté 15
Július 6., Kedd: Józsué 8, Zsoltárok 139, Jeremiás 2, Máté 16
Július 7., Szerda: Józsué 9, Zsoltárok 140-141, Jeremiás 3, Máté 17
Július 8., Csütörtök: Józsué 10, Zsoltárok 142-143, Jeremiás 4, Máté 18
Július 9., Péntek: Józsué 11, Zsoltárok 144, Jeremiás 5, Máté 19
Július 10., Szombat: Józsué 12-13, Zsoltárok 145, Jeremiás 6, Máté 20

28. hét
Július 11., Vasárnap: Józsué 14-15, Zsoltárok 146-147, Jeremiás 7, Máté 21
Július 12., Hétfő: Józsué 16-17, Zsoltárok 148, Jeremiás 8, Máté 22
Július 13., Kedd: Józsué 18-19, Zsoltárok 149-150, Jeremiás 9, Máté 23
Július 14., Szerda: Józsué 20-21, Apostolok 1, Jeremiás 10, Máté 24
Július 15., Csütörtök: Józsué 22, Apostolok 2, Jeremiás 11, Máté 25
Július 16., Péntek: Józsué 23, Apostolok 3, Jeremiás 12, Máté 26
Július 17., Szombat: Józsué 24, Apostolok 4, Jeremiás 13, Máté 27

29. hét
Július 18., Vasárnap: Birák 1, Apostolok 5, Jeremiás 14, Máté 28
Július 19., Hétfő: Birák 2, Apostolok 6, Jeremiás 15, Márk 1
Július 20., Kedd: Birák 3, Apostolok 7, Jeremiás 16, Márk 2
Július 21., Szerda: Birák 4, Apostolok 8, Jeremiás 17, Márk 3
Július 22., Csütörtök: Birák 5, Apostolok 9, Jeremiás 18, Márk 4
Július 23., Péntek: Birák 6, Apostolok 10, Jeremiás 19, Márk 5
Július 24., Szombat: Birák 7, Apostolok 11, Jeremiás 20, Márk 6

30. hét
Július 25., Vasárnap: Birák 8, Apostolok 12, Jeremiás 21, Márk 7
Július 26., Hétfő: Birák 9, Apostolok 13, Jeremiás 22, Márk 8
Július 27., Kedd: Birák 10-11:11, Apostolok 14, Jeremiás 23, Márk 9
Július 28., Szerda: Birák 11:12-39, Apostolok 15, Jeremiás 24, Márk 10
Július 29., Csütörtök: Birák 12, Apostolok 16, Jeremiás 25, Márk 11
Július 30., Péntek: Birák 13, Apostolok 17, Jeremiás 26, Márk 12
Július 31., Szombat: Birák 14, Apostolok 18, Jeremiás 27, Márk 13



J Ú N I U S

22. hét (2.)
Június 1., Kedd: 5 Mózes 5, Zsoltárok 88, Ézsaiás 33, Jelenések 3
Június 2., Szerda: 5 Mózes 6, Zsoltárok 89, Ézsaiás 34, Jelenések 4
Június 3., Csütörtök: 5 Mózes 7, Zsoltárok 90, Ézsaiás 35, Jelenések 5
Június 4., Péntek: 5 Mózes 8, Zsoltárok 91, Ézsaiás 36, Jelenések 6
Június 5., Szombat: 5 Mózes 9, Zsoltárok 92-93, Ézsaiás 37, Jelenések 7

23. hét
Június 6., Vasárnap: 5 Mózes 10, Zsoltárok 94, Ézsaiás 38, Jelenések 8
Június 7., Hétfő: 5 Mózes 11, Zsoltárok 95-96, Ézsaiás 39, Jelenések 9
Június 8., Kedd: 5 Mózes 12, Zsoltárok 97-98, Ézsaiás 40, Jelenések 10
Június 9., Szerda: 5 Mózes 13-14, Zsoltárok 99-101, Ézsaiás 41, Jelenések 11
Június 10., Csütörtök: 5 Mózes 15, Zsoltárok 102, Ézsaiás 42, Jelenések 12
Június 11., Péntek: 5 Mózes 16, Zsoltárok 103, Ézsaiás 43, Jelenések 13
Június 12., Szombat: 5 Mózes 17, Zsoltárok 104, Ézsaiás 44, Jelenések 14

24. hét
Június 13., Vasárnap: 5 Mózes 18, Zsoltárok 105, Ézsaiás 45, Jelenések 15
Június 14., Hétfő: 5 Mózes 19, Zsoltárok 106, Ézsaiás 46, Jelenések 16
Június 15., Kedd: 5 Mózes 20, Zsoltárok 107, Ézsaiás 47, Jelenések 17
Június 16., Szerda: 5 Mózes 21, Zsoltárok 108-109, Ézsaiás 48, Jelenések 18
Június 17., Csütörtök: 5 Mózes 22, Zsoltárok 110-111, Ézsaiás 49, Jelenések 19
Június 18., Péntek: 5 Mózes 23, Zsoltárok 112-113, Ézsaiás 50, Jelenések 20
Június 19., Szombat: 5 Mózes 24, Zsoltárok 114-115, Ézsaiás 51, Jelenések 21

25. hét
Június 20., Vasárnap: 5 Mózes 25, Zsoltárok 116, Ézsaiás 52, Jelenések 22
Június 21., Hétfő: 5 Mózes 26, Zsoltárok 117-118, Ézsaiás 53, Máté 1
Június 22., Kedd: 5 Mózes 27-28:19, Zsoltárok 119:1-24, Ézsaiás 54, Máté 2
Június 23., Szerda: 5 Mózes 28:20-68, Zsoltárok 119:25-48, Ézsaiás 55, Máté 3
Június 24., Csütörtök: 5 Mózes 29, Zsoltárok 119:49-72, Ézsaiás 56, Máté 4
Június 25., Péntek: 5 Mózes 30, Zsoltárok 119:73-96, Ézsaiás 57, Máté 5
Június 26., Szombat: 5 Mózes 31, Zsoltárok 119:97-120, Ézsaiás 58, Máté 6

26. hét (1.)
Június 27., Vasárnap: 5 Mózes 32, Zsoltárok 119:121-144, Ézsaiás 59, Máté 7
Június 28., Hétfő: 5 Mózes 33-34, Zsoltárok 119:145-176, Ézsaiás 60, Máté 8
Június 29., Kedd: Józsué 1, Zsoltárok 120-122, Ézsaiás 61, Máté 9
Június 30., Szerda: Józsué 2, Zsoltárok 123-125, Ézsaiás 62, Máté 10



M Á J U S

17. hét (2.)
Május 1., Szombat: 4 Mózes 8, Zsoltárok 44, Énekek Éneke 6, Zsidókhoz 6

18. hét
Május 2., Vasárnap: 4 Mózes 9, Zsoltárok 45, Énekek Éneke 7, Zsidókhoz 7
Május 3., Hétfő: 4 Mózes 10, Zsoltárok 46-47, Énekek Éneke 8, Zsidókhoz 8
Május 4., Kedd: 4 Mózes 11, Zsoltárok 48, Ézsaiás 1, Zsidókhoz 9
Május 5., Szerda: 4 Mózes 12-13, Zsoltárok 49, Ézsaiás 2, Zsidókhoz 10
Május 6., Csütörtök: 4 Mózes 14, Zsoltárok 50, Ézsaiás 3-4, Zsidókhoz 11
Május 7., Péntek: 4 Mózes 15, Zsoltárok 51, Ézsaiás 5, Zsidókhoz 12
Május 8., Szombat: 4 Mózes 16, Zsoltárok 52-54, Ézsaiás 6, Zsidókhoz 13

19. hét
Május 9., Vasárnap: 4 Mózes 17-18, Zsoltárok 55, Ézsaiás 7, Jakab 1
Május 10., Hétfő: 4 Mózes 19, Zsoltárok 56-57, Ézsaiás 8-9:7, Jakab 2
Május 11., Kedd: 4 Mózes 20, Zsoltárok 58-59, Ézsaiás 9:8-10:4, Jakab 3
Május 12., Szerda: 4 Mózes 21, Zsoltárok 60-61, Ézsaiás 10:5-34, Jakab 4
Május 13., Csütörtök: 4 Mózes 22, Zsoltárok 62-63, Ézsaiás 11-12, Jakab 5
Május 14., Péntek: 4 Mózes 23, Zsoltárok 64-65, Ézsaiás 13, 1 Péter 1
Május 15., Szombat: 4 Mózes 24, Zsoltárok 66-67, Ézsaiás 14, 1 Péter 2

20. hét
Május 16., Vasárnap: 4 Mózes 25, Zsoltárok 68, Ézsaiás 15, 1 Péter 3
Május 17., Hétfő: 4 Mózes 26, Zsoltárok 69, Ézsaiás 16, 1 Péter 4
Május 18., Kedd: 4 Mózes 27, Zsoltárok 70-71, Ézsaiás 17-18, 1 Péter 5
Május 19., Szerda: 4 Mózes 28, Zsoltárok 72, Ézsaiás 19-20, 2 Péter 1
Május 20., Csütörtök: 4 Mózes 29, Zsoltárok 73, Ézsaiás 21, 2 Péter 2
Május 21., Péntek: 4 Mózes 30, Zsoltárok 74, Ézsaiás 22, 2 Péter 3
Május 22., Szombat: 4 Mózes 31, Zsoltárok 75-76, Ézsaiás 23, 1 János 1

21. hét
Május 23., Vasárnap: 4 Mózes 32, Zsoltárok 77, Ézsaiás 24, 1 János 2
Május 24., Hétfő: 4 Mózes 33, Zsoltárok 78:1-37, Ézsaiás 25, 1 János 3
Május 25., Kedd: 4 Mózes 34, Zsoltárok 78:37-72, Ézsaiás 26, 1 János 4
Május 26., Szerda: 4 Mózes 35, Zsoltárok 79, Ézsaiás 27, 1 János 5
Május 27., Csütörtök: 4 Mózes 36, Zsoltárok 80, Ézsaiás 28, 2 János 1
Május 28., Péntek: 5 Mózes 1, Zsoltárok 81-82, Ézsaiás 29, 3 János 1
Május 29., Szombat: 5 Mózes 2, Zsoltárok 83-84, Ézsaiás 30, Júdás

22. hét (1.)
Május 30., Vasárnap: 5 Mózes 3, Zsoltárok 85, Ézsaiás 31, Jelenések 1
Május 31., Hétfő: 5 Mózes 4, Zsoltárok 86-87, Ézsaiás 32, Jelenések 2



Á P R I L I S

13. hét (2.)
Április 1., Csütörtök: 3 Mózes 4, Zsoltárok 1-2, Példabeszédek 19, Kolosséiakhoz 2
Április 2., Péntek: 3 Mózes 5, Zsoltárok 3-4, Példabeszédek 20, Kolosséiakhoz 3
Április 3., Szombat: 3 Mózes 6, Zsoltárok 5-6, Példabeszédek 21, Kolosséiakhoz 4

14. hét
Április 4., Vasárnap: 3 Mózes 7, Zsoltárok 7-8, Példabeszédek 22, 1 Tesszalonika 1
Április 5., Hétfő: 3 Mózes 8, Zsoltárok 9, Példabeszédek 23, 1 Tesszalonika 2
Április 6., Kedd: 3 Mózes 9, Zsoltárok 10, Példabeszédek 24, 1 Tesszalonika 3
Április 7., Szerda: 3 Mózes 10, Zsoltárok 11-12, Példabeszédek 25, 1 Tesszalonika 4
Április 8., Csütörtök: 3 Mózes 11-12, Zsoltárok 13-14, Példabeszédek 26, 1 Tesszalonika 5
Április 9., Péntek: 3 Mózes 13, Zsoltárok 15-16, Példabeszédek 27, 2 Tesszalonika 1
Április 10., Szombat: 3 Mózes 14, Zsoltárok 17, Példabeszédek 28, 2 Tesszalonika 2

15. hét
Április 11., Vasárnap: 3 Mózes 15, Zsoltárok 18, Példabeszédek 29, 2 Tesszalonika 3
Április 12., Hétfő: 3 Mózes 16, Zsoltárok 19, Példabeszédek 30, 1 Timóteushoz 1
Április 13., Kedd: 3 Mózes 17, Zsoltárok 20-21, Példabeszédek 31, 1 Timóteushoz 2
Április 14., Szerda: 3 Mózes 18, Zsoltárok 22, Prédikátor 1, 1 Timóteushoz 3
Április 15., Csütörtök: 3 Mózes 19, Zsoltárok 23-24, Prédikátor 2, 1 Timóteushoz 4
Április 16., Péntek: 3 Mózes 20, Zsoltárok 25, Prédikátor 3, 1 Timóteushoz 5
Április 17., Szombat: 3 Mózes 21, Zsoltárok 26-27, Prédikátor 4, 1 Timóteushoz 6

16. hét
Április 18., Vasárnap: 3 Mózes 22, Zsoltárok 28-29, Prédikátor 5, 2 Timóteushoz 1
Április 19., Hétfő: 3 Mózes 23, Zsoltárok 30, Prédikátor 6, 2 Timóteushoz 2
Április 20., Kedd: 3 Mózes 24, Zsoltárok 31, Prédikátor 7, 2 Timóteushoz 3
Április 21., Szerda: 3 Mózes 25, Zsoltárok 32, Prédikátor 8, 2 Timóteushoz 4
Április 22., Csütörtök: 3 Mózes 26, Zsoltárok 33, Prédikátor 9, Titushoz 1
Április 23., Péntek: 3 Mózes 27, Zsoltárok 34, Prédikátor 10, Titushoz 2
Április 24., Szombat: 4 Mózes 1, Zsoltárok 35, Prédikátor 11, Titushoz 3

17. hét (1.)
Április 25., Vasárnap: 4 Mózes 2, Zsoltárok 36, Prédikátor 12, Filemonhoz 1
Április 26., Hétfő: 4 Mózes 3, Zsoltárok 37, Énekek Éneke 1, Zsidókhoz 1
Április 27., Kedd: 4 Mózes 4, Zsoltárok 38, Énekek Éneke 2, Zsidókhoz 2
Április 28., Szerda: 4 Mózes 5, Zsoltárok 39, Énekek Éneke 3, Zsidókhoz 3
Április 29., Csütörtök: 4 Mózes 6, Zsoltárok 40-41, Énekek Éneke 4, Zsidókhoz 4
Április 30., Péntek: 4 Mózes 7, Zsoltárok 42-43, Énekek Éneke 5, Zsidókhoz 5



M Á R C I U S

9. hét (2.)
Március 1., Hétfő: 2 Mózes 12:22-51, Lukács 15, Jób 30, 1 Korintusi 16
Március 2., Kedd: 2 Mózes 13, Lukács 16, Jób 31, 2 Korintusi 1
Március 3., Szerda: 2 Mózes 14, Lukács 17, Jób 32, 2 Korintusi 2
Március 4., Csütörtök: 2 Mózes 15, Lukács 18, Jób 33, 2 Korintusi 3
Március 5., Péntek: 2 Mózes 16, Lukács 19, Jób 34, 2 Korintusi 4
Március 6., Szombat: 2 Mózes 17, Lukács 20, Jób 35, 2 Korintusi 5

10. hét
Március 7., Vasárnap: 2 Mózes 18, Lukács 21, Jób 36, 2 Korintusi 6
Március 8., Hétfő: 2 Mózes 19, Lukács 22, Jób 37, 2 Korintusi 7
Március 9., Kedd: 2 Mózes 20, Lukács 23, Jób 38, 2 Korintusi 8
Március 10., Szerda: 2 Mózes 21, Lukács 24, Jób 39, 2 Korintusi 9
Március 11., Csütörtök: 2 Mózes 22, János 1, Jób 40, 2 Korintusi 10
Március 12., Péntek: 2 Mózes 23, János 2, Jób 41, 2 Korintusi 11
Március 13., Szombat: 2 Mózes 24, János 3, Jób 42, 2 Korintusi 12

11. hét
Március 14., Vasárnap: 2 Mózes 25, János 4, Példabeszédek 1, 2 Korintusi 13
Március 15., Hétfő: 2 Mózes 26, János 5, Példabeszédek 2, Galatákhoz 1
Március 16., Kedd: 2 Mózes 27, János 6, Példabeszédek 3, Galatákhoz 2
Március 17., Szerda: 2 Mózes 28, János 7, Példabeszédek 4, Galatákhoz 3
Március 18., Csütörtök: 2 Mózes 29, János 8,  Példabeszédek 5, Galatákhoz 4
Március 19., Péntek: 2 Mózes 30, János 9, Példabeszédek 6, Galatákhoz 5
Március 20., Szombat: 2 Mózes 31, János 10, Példabeszédek 7, Galatákhoz 6

12.  hét
Március 21., Vasárnap: 2 Mózes 32, János 11, Példabeszédek 8, Efézusiakhoz 1
Március 22., Hétfő: 2 Mózes 33 , János 12 , Példabeszédek 9 , Efézusiakhoz 2
Március 23., Kedd: 2 Mózes 34 , János 13 , Példabeszédek 10 , Efézusiakhoz 3
Március 24., Szerda: 2 Mózes 35 , János 14 , Példabeszédek 11 , Efézusiakhoz 4
Március 25., Csütörtök: 2 Mózes 36 , János 15 , Példabeszédek 12 , Efézusiakhoz 5
Március 26., Péntek: 2 Mózes 37 , János 16 , Példabeszédek 13 , Efézusiakhoz 6
Március 27., Szombat: 2 Mózes 38 , János 17 , Példabeszédek 14 , Filippiekhez 1

13. hét (1.)
Március 28., Vasárnap: 2 Mózes 39 , János 18 , Példabeszédek 15 , Filippiekhez 2
Március 29., Hétfő: 2 Mózes 40 , János 19 , Példabeszédek 16 , Filippiekhez 3
Március 30., Kedd: 3 Mózes 1 , János 20 , Példabeszédek 17 , Filippiekhez 4
Március 31., Szerda: 3 Mózes 2-3 , János 21 , Példabeszédek 18 , Kolosséiakhoz 1



F E B R U Á R

5. hét (2.)
Február 1., Hétfő: 1 Mózes 33, Márk 4, Eszter 9-10, Rómaiakhoz 4
Február 2., Kedd: 1 Mózes 34, Márk 5, Jób 1, Rómaiakhoz 5
Február 3., Szerda: 1 Mózes 35-36, Márk 6, Jób 2, Rómaiakhoz 6
Február 4., Csütörtök: 1 Mózes 37, Márk 7, Jób 3, Rómaiakhoz 7
Február 5., Péntek: 1 Mózes 38, Márk 8, Jób 4, Rómaiakhoz 8
Február 6., Szombat: 1 Mózes 39, Márk 9, Jób 5, Rómaiakhoz 9

6. hét
Február 7., Vasárnap: 1 Mózes 40, Márk 10, Jób 6, Rómaiakhoz 10
Február 8., Hétfő: 1 Mózes 41, Márk 11,  Jób 7, Rómaiakhoz 11
Február 9., Kedd: 1 Mózes 42, Márk 12, Jób 8, Rómaiakhoz 12
Február 10., Szerda: 1 Mózes 43, Márk 13, Jób 9, Rómaiakhoz 13
Február 11., Csütörtök: 1 Mózes 44, Márk 14, Jób 10, Rómaiakhoz 14
Február 12., Péntek: 1 Mózes 45, Márk 15, Jób 11, Rómaiakhoz 15
Február 13., Szombat: 1 Mózes 46, Márk 16, Jób 12, Rómaiakhoz 16

7. hét
Február 14., Vasárnap: 1 Mózes 47, Lukács 1:1-38, Jób 13, 1 Korintusi 1
Február 15., Hétfő: 1 Mózes 48, Lukács 1:39-80, Jób 14, 1 Korintusi 2
Február 16., Kedd: 1 Mózes 49, Lukács 2, Jób 15, 1 Korintusi 3
Február 17., Szerda: 1 Mózes 50, Lukács 3, Jób 16-17, 1 Korintusi 4
Február 18., Csütörtök: 2 Mózes 1, Lukács 4, Jób 18, 1 Korintusi 5
Február 19., Péntek: 2 Mózes 2, Lukács 5, Jób 19, 1 Korintusi 6
Február 20., Szombat: 2 Mózes 3, Lukács 6, Jób 20, 1 Korintusi 7

8. hét
Február 21., Vasárnap: 2 Mózes 4, Lukács 7, Jób 21, 1 Korintusi 8
Február 22., Hétfő: 2 Mózes 5, Lukács 8, Jób 22, 1 Korintusi 9
Február 23., Kedd: 2 Mózes 6, Lukács 9, Jób 23, 1 Korintusi 10
Február 24., Szerda: 2 Mózes 7 , Lukács 10 , Jób 24, 1 Korintusi 11
Február 25., Csütörtök: 2 Mózes 8, Lukács 11, Jób 25-26, 1 Korintusi 12
Február 26., Péntek: 2 Mózes 9, Lukács 12, Jób 27, 1 Korintusi 13
Február 27., Szombat: 2 Mózes 10, Lukács 13 , Jób 28, 1 Korintusi 14

9. hét (1.)
Február 28., Vasárnap: 2 Mózes 11-12:21, Lukács 14, Jób 29, 1 Korintusi 15



J A N U Á R

Január 1., Péntek: 1 Mózes, Máté 1, Ezsdrás 1, Apostolok 1
Január 2., Szombat: 1 Mózes 2,  Máté 2, Ezsdrás 2, Apostolok 2

1. hét
Január 3., Vasárnap: 1 Mózes 3, Máté 3, Ezsdrás 3, Apostolok 3
Január 4., Hétfő: 1 Mózes 4, Máté 4, Ezsdrás 4, Apostolok 4
Január 5., Kedd: 1 Mózes 5, Máté 5, Ezsdrás 5, Apostolok 5
Január 6., Szerda: 1 Mózes 6, Máté 6, Ezsdrás 6, Apostolok 6
Január 7., Csütörtök: 1 Mózes 7, Máté 7, Ezsdrás 7, Apostolok 7
Január 8., Péntek: 1 Mózes 8, Máté 8, Ezsdrás 8, Apostolok 8
Január 9., Szombat: 1 Mózes 9-10, Máté 9, Ezsdrás 9, Apostolok 9

2. hét
Január 10., Vasárnap: 1 Mózes 11, Máté 10, Ezsdrás 10, Apostolok 10
Január 11., Hétfő: 1 Mózes 12, Máté 11, Nehémiás 1, Apostolok 11
Január 12., Kedd: 1 Mózes 13, Máté 12, Nehémiás 2, Apostolok 12
Január 13., Szerda: 1 Mózes 14, Máté 13, Nehémiás 3, Apostolok 13
Január 14., Csütörtök: 1 Mózes 15, Máté 14, Nehémiás 4, Apostolok 14
Január 15., Péntek: 1 Mózes 16, Máté 15, Nehémiás 5, Apostolok 15
Január 16., Szombat: 1 Mózes 17, Máté 16, Nehémiás 6, Apostolok 16

3. hét

Január 17., Vasárnap: 1 Mózes 18, Máté 17, Nehémiás 7, Apostolok 17
Január 18., Hétfő: 1 Mózes 19, Máté 18, Nehémiás 8, Apostolok 18
Január 19., Kedd: 1 Mózes 20, Máté 19 , Nehémiás 9, Apostolok 19
Január 20., Szerda: 1 Mózes 21, Máté 20, Nehémiás 10, Apostolok 20
Január 21., Csütörtök: 1 Mózes 22, Máté 21, Nehémiás 11, Apostolok 21
Január 22., Péntek: 1 Mózes 23, Máté 22, Nehémiás 12, Apostolok 22
Január 23., Szombat: 1 Mózes 24, Máté 23, Nehémiás 13, Apostolok 23

4. hét
Január 24., Vasárnap: 1 Mózes 25, Máté 24, Eszter 1, Apostolok 24
Január 25., Hétfő: 1 Mózes 26, Máté 25, Eszter 2, Apostolok 25
Január 26., Kedd: 1 Mózes 27, Máté 26, Eszter 3, Apostolok 26
Január 27., Szerda: 1 Mózes 28, Máté 27, Eszter 4, Apostolok 27
Január 28., Csütörtök: 1 Mózes 29, Máté 28, Eszter 5, Apostolok 28
Január 29., Péntek: 1 Mózes 30, Márk 1, Eszter 6, Rómaiakhoz 1
Január 30., Szombat: 1 Mózes 31, Márk 2, Eszter 7, Rómaiakhoz 2

5. hét (1.)
Január 31., Vasárnap: 1 Mózes 32, Márk 3, Eszter 8, Rómaiakhoz 3

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
UBBKód:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
:D:):(:0
:shock::confused:8):lol:
:x:P:oops::cry:
:evil::twisted::roll::wink:
:!::?::idea::arrow:
Please input the anti-spam code that you can read in the image.